és nem is leszek, mert az egyenruhánál és menetelésnél többre tartom az igaz szó erejét. Ezért ragadok tollat kívülállóként. Így a véleménynyilvánítás erejével tudom kifejezni megdöbbenésemet a hatalom azon készülődése miatt, miszerint le fog csapni mindazokra, akiket a Gárda egyenruhájában fog tetten érni kedvenc sétája vagy üldögélése, netán éneklése közben.

Nekem több mint 50 évi ügyvédi és törvényalkotói pályám után sem sikerült a nyomára bukkannom annak a törvénynek, melyre hivatkozással az öltözködés–tudomány bolsevista szakértői megakadályozhatónak vélték, hogy bárki a saját ízlésvilágának megfelelő, de szemérmet nem sértő ruházatban sétáljon hazánkban. Ezért nem tudom, hanem csak megkísérlem feltárni, hogy a bolsevista jog nem–tudorok, miként szerettek volna a gárdisták ruhájának betiltásáig eljutni. A milliárdos mimózalelkű utódpárti elvtársak az általuk meghirdetett ruházkodási tilalmukat törvény híján a saját bolsevista precedensjogukra alapozták. Az, hogy ilyen állampárti precedensjog létezett, az alábbiakkal tudom tanúsítani.

A gulyás–kommunizmusnak hazudott kádári rémuralom idejében „huligánokként” begyűjtötték (törvényes eljárás nélkül rendőrségi hajtóvadászattal elfogták és börtönbe zárták) azokat, akiket a hosszú hajuk miatt veszélyesnek láttak a „népi demokráciára”. Noha józan ésszel aligha lehet elhinni, de mégis tény az, hogy a népi demokráciának nevezett szovjet diktatúra idején Magyarországon a kommunista pribékek a hosszú haja miatt még Liszt Ferencet is előállították volna, hogy e veszélyes hajat (mint a kommunizmusra ártalmas viseletet) nullás géppel lenyírják és a géniuszt agyba–főbe verjék.

De emlékszem azokra az időkre is, amikor a postarabló Dzsugasvilit (Sztálint) istenítők már nem a hosszú hajat, hanem éppen a kopasz fejet tartották a legveszélyesebbnek a népi demokráciára. Ekkor a szovjet precedensjog alapján valóságos hajtóvadászatot tartottak a „kopaszok” kézrekerítésére, úgyhogy hazánkban maga Kojak felügyelő is csak rab lehetett volna a rendőrségi cellákban.

Persze az elvtársak állandóan fejlődtek, ezért a kopaszok üldözését egy idő után felváltotta a farmernadrágos huligánok elleni harc, mert az amerikai nadrág– szeretet a legfőbb bizonyítéka lett annak, hogy a farmernadrágot viselő a nép ellensége, tehát imperialista ügynök.

Most pedig meg kellett élnem, hogy Dzsugasvili egykori szekértolói a gárdisták ruházatát, no meg a fekete nadrágnak fehér inggel való hordását tartják az utódpártiak félelemkeltőnek. Ez a viselet ugyanis sérti a nap–nélkül is lebarnuló honfitársaink munkás lelkületét éppúgy, mint a hovatartozásukat nyíltan és büszkén vállaló melegekét.

Ezért nekem, mint e meleg büszkeségtől mentes, az ellentétes nemű párkapcsolatban (kellően el nem ítélhető módon) már 50 éve élő házas személynek engedtessék meg, hogy

rákérdezzek arra, hogy

kell–e számítanunk arra, hogy még a gárdisták ünnepi viseletére is odafigyelő „szabadgondolkodók” a jövőben netán a buzsáki népviseletben pompázó asszonyainktól és lányainktól is meg fognak ijedni, amiért is félelemgerjesztő mivoltuk ellen szabadelvű demokratikus rendőri rohammal, könnygáz alkalmazásával, gumibottal és bilinccsel fognak fellépni.

És meg kell kérdeznem, hogy vajon a fütyülős barack, a bőgatya és a magyar nyelv nem kelt–e félelmet a turuliszonyban szenvedőkben, a libajnaiban bízókban. És lehetne folytatni a sort, miután még nem olyan régen történt, hogy ávós–rendőregységek törtek a jámbor, istenfélő apácákra és szerzetesekre.

Hol van a határa a félelemre hivatkozó, félelmet keltő rendőri akcióknak? A történtek kapcsán vajon nem nekünk kellene–e félnünk a demokrácia tovatűnése és a bolsevista jogtalanságok újbóli feltűnése kapcsán? Itt van az a pont, ahol megálljt kell mondanunk az erőszakra és a mondvacsinált félelemre hivatkozó nyílt diktatúrára. Mert ha valami félelmet gerjeszt, azt nem a békésen üldögélő és éneklő fegyvertelenek okozzák, hanem azok, akik a tolvajt védik a meglopottal szemben, a munkától félőket az őket is eltartó munkásokkal szemben, a nemzetgyalázókat a magyarságukat féltőkkel szemben.

Elég volt a mondvacsinált demokráciából, az egypártrendszerként működő kétpártrendszerből, a tyúk– és libatolvajokból éppúgy mint a pártálarcok mögé bújó fehérgalléros bűnözőkből, a magukat „gazdasági szakértők”–nek nevező tolvajokból.






Nekünk keresztény erkölcsön alapuló, istenfélő, imádkozó és dolgozó becsületes társadalomra van szükségünk és nem arra, hogy a más libáját ellopó hirdessen nekünk erkölcsöt.

NE BÁNTSD A MAGYART!

2009. július 13.