- szil - 2007. február 28. 00:00 gondola

"Minden harmadik embert - a munkatársak 30 százalékát - még az idén elbocsátják a Magyar Rádióban. A közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma hétfői ülésén adta áldását a tervezethez."

Történik mindez a "konstruktív ellenzék" közreműködésével, a nemzeti oldal nagy dicsőségére. Az ellenzékinek mondott kurátoroknak most kellene visszaadni a megbízatásukat, ha még szemernyi becsület szorult beléjük. Hangzatos jelzős kapcsolat a "tablettás reform", ám ezúttal úgy tűnik nagy egyetértésben csendültek össze a kuratóriumi poharak a Magyar Rádió fölött megült tor után. Azt csak remélni lehet, hogy nem vörös bort választottak. A történelem ismétli magát, a vörös-kék Rádió márcsak nevében magyar. Milyen ismerős helyzet : "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk mindenkor". (A szerk.)

Miközben a vezetés - szinte kivétel nélkül autszájder - a gazdasági
kényszerről beszél, folyamatosan vesznek fel új embereket a belsősök
fizetésének olykor többszöröséért.

Hónapok óta folyik a leszámolás a nyolcvankét éves intézmény
hagyományaival, felépített értékrendjével. Ennek egyik fázisáról már
február 7-én beszámoltunk az "egy rádiós narratíva" csupa kisbetűvel
című írásunkban.

Mind több rádiós döbben rá, hogy a Magyar Rádió leváltása a
közszolgálati színvonal- és mértékhordozó munkatársak háttérbe
szorításával, olykor kiszorításával történik.

A közelmúltban a Krónika, a Külpolitikai szerkesztőség és a
Hírszerkesztőségek állományába - mert újabban a rádiós közösséget csak
"állomány"-ként aposztrofálják - közel húsz új embert vettek fel az
utcáról, akik fizetése jóval meghaladja a tapasztalt, több évtizede
rádiózó munkatársakét.

- Ma már ennyiért kapni a piacon újságírókat! - jött a szakszervezeti
interpellációra az elnökségi válasz. Az újonnan jöttek azonnal munkába
álltak riporterként, szerkesztőként, adott esetben műsorvezetőként. Ez
homlokegyenest ellent mond annak az érvényben lévő (?!) elnöki
utasításnak, amely mikrofonengedélyhez köti ezekben a munkakörökben a
megszólalást.

A vezetői "állomány" válasza: - Próbaidőre vették fel ezeket az újságíró
munkatársakat, s aki nem felel meg, attól megválnak. Arra a
megjegyzésre, hogy belső rádiós pályázat alapján gyakorlott rádiósokkal
is betölthetőek lettek volna ezek a státusok, így az elbocsátások
mértéke is csökkenne - nincs válasz.

A regnáló menedzsment szemmel láthatóan a leépítésben érdekelt.
Munkatársak és műsorok leépítésében. Ehhez a "hallgatottság" bunkót
forgatja a Magyar Rádió munkatársainak feje fölött.

Korábbi intézkedésként a Petőfi műsorán végezték el az első reparálást.
Ezt - az objektivitás látszatát megőrzendő - olyan felméréshez kötötték,
amely kimutatta, hogy mennyien nem hallgatják a Petőfi adásait, s azok
is, akik olykor megteszik, nem kötődnek hozzá, sőt, nem is ismerik a
műsorait.

A szakemberek Budapesten, Pécsett és Miskolcon képeztek reprezentatív
csoportokat. Az érvényes mintavétel szerint 3x400 fővel kellett volna
elvégezniük az "alapos, mindenre kiterjedő" felmérést. Ebből esetükben -
hogy, hogy nem - 3x120 fő lett. Az csak természetes, hogy ennek az 50
százalékot sem elérő létszámnak a dacára a felmérők 100 százalékos
eredményt produkáltak.

Igaz, amikor a műsorkészítők feltették e komoly "alkalmazott
szociológusoknak" a kérdést, hogy ebből a 3x120, azaz 360 emberből 1200
helyett összesen mennyi tartozott a Petőfi hagyományos hallgatói táborát
jelentő un. vidéki lakossághoz, a válasz a következő volt: - Hát, ha
csak be nem tévedt közülük valaki...!

Az így nyert eredmények birtokában indult meg a Petőfi látványos (?),
vagy inkább "hallványos" átalakítása. Az illetékes vezető oly annyira a
kereskedelmi rádiók stílusára vett irányt, hogy nem csak az adó a zenei
világát importálta onnan, de még egy - bár ne tette volna - műsorvezetőt
is.

"Az operáció sikerült, a beteg meghalt" szindróma jellemző a mai
Petőfire. Régi hallgatóbázisát elvesztőben képtelen újat toborozni.
Anélkül, hogy a hallgatottsági mutatókat lebecsülnénk, a közszolgálati
műsorszolgáltatást ezzel együtt még a minőség, a közönség-hatás és a
sugárzott érték minősíti.

Ugorgyunk!"- mondá Pósalaki úr a Légy jó mindhalálig gyermek-hősének, s
kövessük mi is Nyilas Misi példáját. A szakmaiság - tisztelet a
kivételnek - az új menedzsmentnek nem a legfőbb erénye. A Kossuthon
például valósággal menekülnek a konkrét kérdésekkel való szembenézés
elől. Úgy tartanak a több éves, évtizedes gyakorlattal rendelkező
Krónikás kollégákkal való szakmai szembesüléstől is, mint ördög a
tömjéntől.

"Fölényes biztonságukra" jellemző az a legutóbbi eset, amelynek - sajnos
- szenvedő alanya a Szabó család adásait majd ötven éve gondozó
dramaturgnő volt, aki történetesen a Magyar Rádiónak több, mint fél
évszázada munkatársa. A Szabó család adásának a sorsa iránt érzett
aggodalma okán - megszüntetik! - telefonon többször jelentkezett az
"illetékes főtársnál", aki füle botját sem mozdította. Végül levélben
tette ezt. A válasz: - "Ha én látom szükségét, akkor majd keresem."

Rádiós berkekben az terjed, hogy válaszával csupán főnökét, a
"főállományost" másolta. A "folyosói Krónika" híresztelte el a most 85
éves Szepesi György és a "főállományos" liftbeli találkozásának az
esetét.

Szepesi bent áll a liftben. Még ajtózáródás előtt betoppan a
"főállományos". Hallgat, mint a csuka. Szepesi köszön, és így folytatja:
"Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Szepesi György vagyok." A másik mormol
valamit, majd a II. emeleten biccentve távozik.

Az egész groteszk szituáció versbe illő, tehát folytatódjon abban: "S
hogy biccentésre tett szert, lett Szepesi víg, / s hazafelé menvén
ugrándozik./ Hiába intik őt sportosai: "Gyuri, vigyázz, kedved majd
követendi gyász,/ Amint mondjuk, majd követendi gyász! /

Úgy lett - mindközönségesen és prózaian. Szepesi bejelentkezett a
"főállományos" titkárságán, szeretne személyesen megismerkedni vele.

A titkárnő, aki évtizedek óta ismeri, nem merte visszautasítani e
megkeresést, így - a rendelkezések ellenére - bekapcsolta. Ám a főmettőr
nem volt hajlandó vele szót váltani, s az élő telefonvonal hallhatóvá
tette örökérvényű szavait: "Mondja meg neki, ha szükségem lesz rá, majd
én keresem!"

A "folyosói Krónika" híradása az adminisztrációt (és még mi mindent
nem!) igazgató új igazgatónő jeles mondásait is megörökítette. A
megváltozó szervezeti szabályzat hozzá és alája rendeli, mint munkáltató
alá, a zenei együtteseket, így a Magyar Rádió Gyermekkórusát és
Zenekarát is. Igazgatónőnk az "Új seprő jól söpör!" - felkiáltással
azonnal utána nézett a nagyszámú zenei együttes viselt dolgainak.

Legott szemet szúrt neki egy - a korábbi munkahelyein példátlan -
szabadságolási gyakorlat. Magához rendelte tüstént a zenekar felelősét,
és szúrós pillantással kísérve a következő felelősségre vonó kérdést
tette fel neki: "Azt hogy gondolják ők, hogy az egész zenekar egyszerre
megy el szabadságra?! Vegyék tudomásul, hogy mától kezdve ennek vége!"

- "Akkor a zenekarnak is annyi, mert ugye az mégsem lehet, hogy mondjuk
az egyik hónapban csak a fúvósok, a másikban meg csak a vonósok vonulnak
el pihenni, a harmadikban meg a vezető karmester." Jeles szakasszonyunk
becsületére legyen mondva, hogy hajlandó volt belegondolni e rádiós
gyakorlatba, s bár nem lévén harsonás, visszavonulót fújt.

Igaz, ezzel szakbuzgalma még távolról sem aludt ki, alig várva az újabb
zenei megmérettetést. Ahogy az lenni szokott, e megmérettetést nem
váratott magára, s ártatlan gyermek képében jelentkezett.

Inkább gyermekek képében, hiszen a Gyermekkórus illetékesei illő
tisztelettel hívták meg munkáltató felelősüket a közelgő koncertjükre.
Talán még az előző "szintén zenész" tüske okán, talán túlzott szakmai
önbizalmától vezéreltetve igazgatónőnk igen udvariasan, de ily szárnyas
szavak kíséretében hárította el a meghívást: -"Köszönöm, de én
köztudottan nem kedvelem a vokális zenét!"

No jó, lehet, hogy a "köztudottan" kifejezés már a "folyosói Krónika"
hatásvadász túlzása, de az indoklás az korrekt, kiegyensúlyozott és
pártatlan tájékoztatás eredménye.

A fekete humor azért most sem hagyja el az előbb műsoraiktól, majd
előbb-utóbb rádiójuktól is elhagyott munkatársakat. Szerintük maga az
állományfőnökség pillanatokon belül kiteszi a Bródy Sándor utca 5-7 alá
azt a nagyméretű plakátot, amelyeken egy szúrós pillantású egyén
látható, aki kimutat a képből. Mind a pillantása, mind a mutatóujja a
munkatársakra szegeződik -álljanak azok bárhol, nézzék bármilyen szögben
a plakátot. A plakát felirata a következő: Mindegy ki! KI VAGY RÚGVA!

Majd néhány nap multával a következő felülbélyegzés virít rajta:

Mindenki! KI VAN RÚGVA!

Mert minden híresztelés ellenére még a népet is le lehet váltani!

Igaz, jobb helyeken, mint például a BBC, ott a 2003-ban kinevezett a
chairman-t váltatta le a BBC közvéleménye 2006-ban "mert törekvései,
tevékenysége nem feleltek meg az intézmény ethoszának".

Michael Grade sorsa is megér egy misét, de róla csak akkor, ha Magyar
Rádióban is megtörténik a leváltás. És nem az intézményé...!