Dr. Torgyán József
elnök köszöntője
 
 
 Tovább »




Kosár tartalma:
Az Ön kosara pillanatnyilag üres.



 
(F)Elvirágoztatták a mezőgazdaságot is...

Mint az olvasóink már megszokhatták, indulat és sárdobálás helyett szigorúan a tények és a számok alapján mutatjuk meg szakértőnk által a gyurcsányi „reformok” mögött megbúvó mögöttes szándékokat, célokat. Minden számban fellebbentjük a fátylat a magyarságot megnyomorítani, gúzsbakötni igyekvő, a törvényesség határait feszegető egy-egy intézkedésről. A „reformok” böszme atyja egy percig sem pihen, hogy a kiirtásunkra törekvő eszement programját kíméletlenül végrehajtsa. Mint a Kis Újság eddigi számainkban is olvashatták, hiába cseréltek a böszmék KSH-elnököt, nagyon kilóg a lóláb; bár ideig-óráig manipulálni lehet őket, a számok mégsem hazudnak. A csalás nagyon hamar kiderül, hiszen számolni odaát is tudnak, és lassan már a blogon terjesztett handa-banda, vagy éppen a gumilövedék és a rendőrattak is kevés lesz, hogy elfedje: a király meztelen. ( a szerk.).

A KSH adatai ismét beszédesek, ha „ A KSH Jelenti 2007/1 kiadvány” -t olvasgatva a mezőgazdaság 2006. évi állapotát vesszük górcső alá. A kiadvány 6. oldalán arról írnak, hogy "A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6%-kal volt alacsonyabb, mint 2005- ben.", a 9.oldalon pedig feketén-fehér az áll, hogy "A mezőgazdasági termékek termelőiár-szintje 14%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a növényi termékek ára 26%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékek árszintje alig nőtt.". Az is elgondolkodtató, hogy mint írják, "Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek az exportból 5,5%-kal, az importból 4%-kal részesedtek, így a teljes forgalom alakulására az előbbi két árufőcsoportnál jóval kisebb hatást gyakoroltak. Exportjuk volumene 8%-kal, importjuké azt meghaladóan, 12%-kal nőtt az előző évihez képest. A forgalom euróban kifejezett értéke mindkét irányban azonos, 11-11%-os, ezeken belül csaknem minden élelmiszercsoportban jelentős növekedést mutat. Említést érdemel a gabona és gabonakészítmények magas exportdinamikája, amiben kiemelkedő szerepet játszott a két legfontosabb gabonaféle, a búza és a kukorica külpiaci értékesítésének felfutása." (14. oldal).
Külön kiemelendő, hogy a beruházások nemzetgazdasági szinten mért volumene 2 %-kal csökkent 2005-höz viszonyítva. Ez annak ellenére következett be, hogy a kormány a 2006. decemberi konvergencia programban az EU felé 2,8 %-os növekedést jelentett. Márpedig ez azt jelenti, hogy közel 5 %-os , értékben 230 milliárd forintos eltérés mutatkozik a két érték között. Magyarán: ez a konvergencia-program bukását jelenti! A jelentéshez csatolt táblázatból jól kivehető, hogy a jelzett volumen csökkenésen belül, a mezőgazdasági beruházások volumene 14,3 %-kal (33 milliárd forinttal) kisebb volt 2006-ban, mint az azt megelőző 2006-os évben. A mezőgazdaság tragikus állapotát pedig tovább súlyosbítja, hogy jelentés szerint a hazai állattenyésztés állomány , a csatlakozás óta, vagyis 2004-től nagy mértékben csökkent 2006. december hónapjáig.
Pavics Lázár