Dr. Torgyán József
elnök köszöntője
 
 
 Tovább »




Kosár tartalma:
Az Ön kosara pillanatnyilag üres.



 
Az akadémia közbeszól

Ha egy római megírta Róma történelmét, nem csupán az eszével, hanem a
szívével is írta. Ha nem így tett, nem volt igazi római, esetleg a neve
volt az. Úgy írta, ahogyan szeretett édesanyjáról írt volna. Egy idegen
erre képtelen. Azt a szívvel és szeretettel is írott történelmet
szívesen vallotta magának minden nemzet hű fia és az iskolában is ilyen
történelmet tanítottak és tanítanak. Ez minden népnek, nemzetnek
egyszerre joga és kötelessége. Csak mi magyarok nem írhatjuk így, tehát
szívünkkel is a történelmet, mert közbeszól rögvest az akadémia.

Minden más nép megteheti szent kötelességének tartja azt,
nemzettársainkat megtaníthatják igaz történelmükre, csak mi magyarok
nem tehetjük meg. Csak mi nem szólhatunk bele abban, hogyan írják,
hogyan tanítják a történelmet, a mi történelmünket. Ezt nem is Isten,
nem is valamiféle idegen hatalom tiltja, mint a monarchia vagy a
szovjet megszállás idején, hanem főként a magyar adófizetők pénzéből
létesített és fenntartott magyar pénzből élő Magyar Tudományos
Akadémia. Az akadémia illetékeseinek meg kéne már tanulnia egyszer,
hogy nem a nemzet van az akadémiáért, hanem az akadémia van a
nemzetért. A nemzet akaratát érzéseit tartsa tiszteletben az akadémia
és a minisztérium egyaránt. Ha ez a kérés és jogos követelés nem
tetszik az akadémia és az illetékes minisztérium egyes urainak, akkor
le is út, fel is út, nagy a világ, menjenek máshová. Nagyon is
tisztában vannak azzal az emlegetett urak, hogy a pénz nélkül nem
kutathatja egyetlen nemzet tudós múltját sem.


Aki eltér a megkövesedett, mumifikált akadémia hivatalos dogmáitól, az
ne számítson állami kitüntetésekre, érdemekre. Csak "demokráciánknak"
köszönhető, hogy nem nyilvánítják bolonddá, hogy nem küldik rács mögé,
mint felforgatót. Bizony egyes magyar pénzből élősködő intézmények
többet költenek népünk butítására, mint tanítására és az igazság
keresésére. Jó példa lehet erre a jelenlegi magyar média és benne a
"nemzetköziek" a másként "gondolkodók" döbbenetes túlsúlya. Így aztán
ne is csodálkozunk azon, hogy nemzetünk őstörténetéről jóval többet
tudnak a külföldi tudósok, mint a magyar tudósok.


Míg egyes népek, nemzetek mesékből alkotják meg a történelmüket, a
magyar nemzet történelmének kezdetét akadémiánk urai mesékké
nyilvánítják, bár tisztában vannak azzal, hogy minden nép történelme
regékkel, mondákkal kezdődik, s aki ezt tagadja az hazudik azzal kár is
vitatkozni.


Ők a magyar történelem meghamisítói, s aki ezt tagadja, az hazudik,
azzal kár is vitatkozni. E hamisítás sokkolta nagyobb bűn, mint a
minden államban szigorúan büntetett pénzhamisítás. De jó pénzért
hajlandóak ezek a nem is olyan régi és sokak által ismert történelmi
tények események meghamisítására is. Gondoljunk csak az 1956-os
forradalomra, amikor ellenforradalomként tüntették fel. Mióta csak ránk
telepedtek a Habsburgok majd a németek, oroszok megállás nélkül tart az
új urak parancsára a magyar történelem meghamísítása és folytatódik ma
is.


Tehát az igaz magyar történelem megismerése céljából is szükség van a
gyökeres politikai változás bekövetkeztére azaz most regnáló egygyökerű
politikai elit leváltására. Ezt a célt pedig csak a valódi nemzeti erők
képesek megvalósítani, amelyek tettekben is hajlandóak vállalni a haza
mindenek előtti képviseletét, nemcsak szavakban.

Harangi Fülöp
sk.