|
Nyugat.hu - Országjáró sajtótájékoztató-kampányával Torgyán József Szombathelyre látogatott a Megújuló Magyarországért Mozgalom elnökeként, és mint a nemzeti-keresztény oldal leendő feltámasztója. Egy kardon helyet foglaló koromfekete sólyommadár, alatta a haza, illetve a Trianon előtti állapotokat jelző határok. Így néz ki a Megújuló Magyarországért Mozgalom logója, aminek molinóként való kifüggesztése érdekében még egy vaddisznófej is lekerült a falról a sajtótájékoztató helyszínéül választott Gól Vendéglőben.
Az új politikai szervezet Nyíregyháza és Győr után nálunk tette tiszteletét az egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vezérletével, aki már rögtön a tájékoztató elején felhívta a jelenlévő sajtómunkások és a náluk nagyobb számban érkező kisgazdák figyelmét, hogy szíveskedjenek fogyasztani a pogácsából, máskülönben ő maga fog rendkívüli gyorsasággal rájuk repülni. A tőle megszokott sziporka után a sajtótájékoztató hivatalos része már sokkal komolyabb tónusban folyt tovább. Torgyán mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a Megújuló Magyarországért Mozgalom aktuális létrejöttére kellő magyarázatul szolgálnak az elmúlt hetek eseményei. "Elfogadhatatlan és tarthatatlan, hogy Magyarországon még mindig egy posztkommunista kormányzat legyen hatalmon a szent forradalmunk után ötven évvel. Ez még akkor is elfogadhatatlan lenne, ha ez a világ legjobb kormánya lenne, de messze nem az" - szólt a csattanós felütés. Kirekesztették a tömegeket a megemlékezésről, és Sólyom asszisztált hozzá A politikus megdöbbenésének adott hangot, mely szerint Gyurcsány őszödi hazugságait tetézte azzal, hogy "kitalálta a nép nélküli népünnepély fogalmát: ilyen még a földkerekségen sehol nem volt, hogy a nép forradalmának ötven éves évfordulóját ünneplő tömeget kirekessze az egykori hóhérok jugótudjainak csoportja az ünneplésből." De példa nélkül állónak, illetve a magyar történelmi hagyományokkal összeegyeztethetlennek tartja azt is, hogy az öt legfőbb közjogi méltóság, köztük Sólyom László jelenlétével is legalizálta a szóban forgó ünnepségeket.
"Hogy testesülhet meg így a nemzet egysége a köztársasági elnökben, ha ő részt vesz egy olyan megemlékezésen, amely a nép forradalmának az ördög birodalma által történt leverésének ötvenedik évfordulója alkalmával került meghirdetésre, és ahonnan kirekesztették azokat a hősöket, akik a világ csodálatát kivívták?" - hallottuk, és rögtön tudtuk, hogy ragaszkodnunk kell a mondat szó szerinti idézetéhez.
Torgyán: "a magyar politikából kiiktattak minden nemzeti-konzervatív erőt"
Torgyán doktor szerint annak érdekében, hogy a 2010-es országgyűlésben - és nem parlamentben, mint azt megtudtuk, hiszen olyat csak Angliában lelünk - fajsúlyos erőként jelenhessenek meg, ő maga nem tart a jövőben igényt semmiféle számottevő pozícióra, nehogy ezzel bárki is visszaéljen. A Megújuló Magyarországért Mozgalom elnöke szerint az új politikai csoportosulás célja ugyanis nem az, hogy megossza a keresztény-nemzeti oldalt, hanem egységbe foglalja, feltámassza és a győzelemhez hozzásegítse azt. "1945-től a keresztény-nemzeti oldal 60 százalékos többségben a maximum 40 százalékot kitevő balliberális erőkkel szemben", ezért erre nem kis esélyt lát.
Hadat üzent továbbá a szerinte törvénytelen eszközökkel fellépőkkel szemben. Feljelentette Gráf József jelenlegi földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert munkaköri kötelességgel kapcsolatos becsületsértés címén, mivel azt találta mondani, hogy az Orbán-Torgyán kormány egyetlen Sapart pályázatot sem írt ki - ami Torgyán szerint abszurdum, hiszen ő maga csak megalapozta az intézményi működést. Feljelentette, és a riporterkedéstől hat hónapra eltiltaná továbbá a Nap-Keltés Orosz Józsefet, aki chile-i cseresznyékkel hozta őt összefüggésbe.
A Nyugat kérdésére, hogy mi a helyzet azzal a keresettel, amit - benne a Gyurcsány-kormány több tagját is megnevezve - ismeretlen tettesek ellen nyújtott be különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt, Torgyán elmondta: a főügyészség elutasította azt, amiképpen az azt követő panaszát is. "A károkozás a nép oldalán nagyon tömegeket illetően bekövetkezett, és az, hogy kormányzati pozícióból milyen hasznuk van a különböző üzleteket megkötőknek, ezt nem kell az újságíróknak magyaráznom." |