| Balliberális újságírás – háromszor |
|
A szakmai igényesség magától értetődő szempontja helyett, megmondóemberek posztra állítása kelt nyilvánvalóan nagy elégedettséget a balliberális médiafogyasztók megkérdőjelezhető nagyságú táborában, és ez nem változik, illetve nem változott sem az évtizedek során, sem az ún. rendszerváltozás folyományaképpen. Az, hogy kire hat ez, kinek lesz ettől erősebb a balos öntudata, még megválaszolandó kérdés. De amikor ezeket a „beszűkült” mondatokat olvasom, az első gondolatom mindig az, hogy nincs új a nap alatt. Mert ha másra, úgymint például jóléti kiadásokra, az egészségügy fejlesztésére, infrastrukturális beruházásokra nem is, de a jól odamondás túl magas felkészültséget nem igénylő, és nem mai keletű mesterségének művelésére mindig volt odaát bőségesen muníció, pénz, paripa, és fegyver. Írásomat azzal kezdtem, hogy igényességi szempontokkal nem fárasztja magát, és így társadalmi, gazdasági összefüggéseket sem vizsgál a megmondóember. Mert azt azért nyilván nem gondolja senki, még odaátról sem, hogy az ilyen bértollnoki írásokból tárgyilagos képet kap az ország gazdasági helyzetéről, a politikai paletta alakulásáról. Ezért én itt és most ezt, mint egy sajátságos „hiánypótlást” megteszem. Vegyünk hát szép sorban három ilyen a balliberális médiumokban felbuggyanó esetet, s – némi kiegészítéssel - tegyük teljessé a képet ! Különösen azoknak ajánlanám ezt az új ismeretszerzést, akik eddig azért szokták olvasgatni ezeket az odamondogató írásokat, hogy ezáltal az elégedettség érzésüket a lehető legmagasabb nívóra emeljék. Az első szereplő az újságíró-humorista Árkus József , aki a ’80-as évek végi, a ’90-es évek eleji, akkor még egyeduralkodó állami televízióban, és ebből a körülményből, no meg számos egyéb okból következően igen magas nézettséget –nem elismertséget (!) – elérő Parabola című műsorában két pucér nő felvonultatása között nem mulasztotta el bólogató mosolygással, Kádárt utánzó szemhunyorgással az akkor még frissen újjászerveződött Független Kisgazdapártot, illetve annak vezetőjét különféle divatos vádakkal illetni, s ezután, mintegy mondandója alátámasztásaként, meg nyilván a férfi nézők elégedettség érzetének fokozására megjelentek a pucér keblek. Ez idő tájt az ország nemzeti jövedelme, az ipari termelés drasztikusan, 60 % -nál is nagyobb mértékben visszaesett, a gyárakat, az ingatlanokat, a felszereléseket a bennfentesek ingyen, vagy jelképes összegekért széthordták. Az infláció, mely korábban már keményen nekilódult, immáron ámokfutásba kezdett, és kialakult az a folyamat, mely gyakorlatilag a mai napig tart, nevezetesen az ország elszegényedése, a lakosság 1/3-ad része a szegénységi küszöb alá, vagy a környékére került. Az ország eladósodottsága a nemzeti vagyon széthordásával nyilván nem csökkent, hiszen bevétel nem folyt be, vagy csak jelképes, az eladósodottság folyamata tehát hasonlóképpen tendenciózus jelleget öltött. A második szereplő a mára kissé partvonalra szorult, de a ’90–es évek derekán még balliberális médiafőszerepet játszó Heti Világgazdaság című újság odamondogatós nagyasszonya, Kocsis Györgyi . A Kisgazdapárt a kedvenc célpontjai közé tartozott lapja hasábjain, feltehetőleg ezzel próbálta oldani azt a felháborodást és feszültséget, ami az akkor még frissen és tökéletesen értelmetlenül elszenvedett Bokros-csomag miatt volt az emberekben. Ez idő tájt az ország olyan traumán esett át a már említett Bokros-csomag pusztítása következtében, mely drámai következményekkel járt az ország korábban sem kedvező népességi helyzetére, emellett tovább fokozta az elszegényedést, és leblokkolta a gazdasági növekedést. Az a folyamat, mely a keleti blokkból kiszabadult kis közép-kelet európai országok közti versenyben Magyarország éllovas helyzetéből a sereghajtók közé történő lecsúszást jelentette, ezzel a csomaggal indult el. A harmadik szereplő az MMM honlapján is olvasható mini plamflet szerzője Szily László sajtómunkás. Talán megkímél az olvasó, hogy jellemzését - a honlaphoz hasonlóan - én is részletezzem, a fentiekkel sem tettem, hiszen feledhetőek. Azonban a kiegészítés itt sem marad el. A Gyurcsány-kormány ténykedésének következtében mára már a biztos utolsó helyen állunk az uniós újbelépő országok között, de várhatóan még olyanok is meg fognak minket előzni, akik majd csak valamikor később fognak csatlakozni az EU-hoz. Az ország eladósodottsága a nemzeti jövedelemhez képest már a hivatalos előirányzatok szerint is 72 % fölé fog emelkedni, az adóemelésekkel pedig ellentétben a régen elfeledett választási ígéretekkel, ellehetetlenítik a kis- és középvállalkozásokat, eközben a munkaképes korú népességhez viszonyított foglalkoztatási arány a maga 45-48 % -os riasztó és kilátástalan értékével, az afrikai országok szintjét idézi. És ez a felsorolás nem teljes. Foglaljuk tehát össze e három, a teljesség igényét nem, de nagyon jellegzetes időpontokat magába foglaló megnyilvánulásokat és helyzeteket. Az idő, és az illetékes megmondóember mindig változik, fejlődik a technika is, mára már a nem egyeduralkodó televízió, és a csökkenő példányszámú nyomtatott sajtó helyett a világháló hírportáljai és blogjai kerülnek előtérbe, de a balliberális odamondogatás és dilettantizmus tekintetében mintha mégiscsak megállt volna az idő. Azt nem érinti a fejlődés. S marad változatlanul a kérdés is… mire ez az öntelt, lekezelő, nagyképű hangnem, mert ha a kommunista rendszerből avanzsált balliberalizmus valami eredményt tudott volna felmutatni az évtizedek során, akkor talán még megmagyarázhatták volna maguknak, hogy no igen, mi elértünk már valamit, ezért van „okunk” a mellény méretének megnövelésére; ugyan akkor sem lenne illendő ez a hozzáállás, de ez esetben még lenne egy sajátságos és mondvacsinált hivatkozási alap. De így ? Mire vagyunk büszkék kérem, ott a túloldalon, erre várjuk a választ már tulajdonképpen hat évtizede; azóta, amióta a háború után, szovjet fegyverek árnyékában, a kékcédulás választások folyományaképpen átsiklott a kezükbe az uralkodás. Sarkadi Károly
|
Dr. Torgyán József