Dr. Torgyán József | Adósságban már mindnyájan milliárdosok vagyunk |
|
2006.10.13. A pénzhatalom arra törekszik, hogy fenntartsa uralmát, kihasználva az emberek előítéleteit, egészen addig, amíg a gazdaság néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul". Még ki sem lábaltunk kommunista diktatúra által felhalmozott adósságból, a magánpénzrendszer fura urai már ránk tenyereltek. Sokan lehetnek azok, akik nem tudják, hogy az ország eladósítása révén miként került a nemzet a teljes kiszolgáltatottság állapotába. Talán nem csak az ő kedvükért fontos feleleveníteni a tényeket: Úgy tűnik, hogy a mérhetetlen emberáldozat, a millióknak a szabadságtól generációkon keresztüli megfosztása, megannyi szörnyűséges bűntett, csak a kisebbség által kirekesztett többségnek jutott osztályrészül, hiszen a külföldi hitelező és a hazai kölcsönkérő kisebbség jó barátságban van egymással. Ez annál is inkább igaznak tűnik, mert a Kelet és a Nyugat között létrejött politikai konszolidációt követően sem élvezett prioritást a hitelek rendezése, hiszen ez a hitelezőnek a kamat elvesztése miatt előnytelen lett volna. A Nemzeti Bank legutóbbi elnöke úgy nyilatkozott, hogy a tartalékokból kifizethető lenne az adósság, de ez egy fenntartható adósság. Természetesen ennek fenntartása nem a nemzetgazdaság érdeke, hanem a telhetetlen kamatuzsorásoké, akiknek minden hatalomban vannak alázatos kiszolgálóik. Ilyen pénzpolitikával a végtelenségig lehet kiszipolyozni azokat, akik még képesek az értékteremtésre. Amikor a pénz már kevés, akkor elveszik a nemzeti vagyont. Amikor már az is az övék, akkor szemet vetnek a magántulajdonra, a földre, majd legvégül a lelkekre. Ki merne vitatkozni a tényekkel? 1989-ben tudhattuk meg, hogy a kommunista diktatúra örökségeként 22 milliárd dollár adóssága halmozódott fel az országnak. Sajnos a hitel felhasználásának menetéről és annak eredményességéről a mai napig nincs mérvadó információ. A kifizetett kamatokról azonban van. Fontos, és mindenkinek tudnia kell, hogy személy szerint mennyivel járult hozzá az örökség törlesztéséhez. A számok azt mutatják, hogy minden magyar család háztartásából a kamattörlesztés kezdetétől fogva (csak az elmúlt 12 esztendőben, átlag négytagú családdal számolva) közel 10 millió Ft hiányzik. Vajon hol jelentkezik a családoknál az a hitel által megteremtett többletérték, aminek fejében ezt az iszonyatos összegű kamatot kifizették? Ehhez még hozzá kell adni azt a hiányzó jövedelmet és vagyoni értéket is, amit ez idő alatt szorgalmas munkával megtermeltek. Még máig is súlyos társadalmi feszültségforrása az, hogy a diktatúra bukása után az adósságtörlesztésből a kollaboránsok, a nemzeti vagyon privatizátorai és kiárusítói semmit sem vállaltak magukra. Az elherdált nemzeti vagyon és az eltüntetett pénz, a kamataival együtt a költségvetésen keresztül minden állampolgárra terhet jelent, függetlenül a politikai hovatartozásától (bár a kommunista diktatúrát támogatók felelőssége semmilyen körülmények között sem vonható kétségbe, az mégis tény, hogy vezetőik által felvett hitelek generációkon keresztül ugyanúgy terheli az ő családjukat, mint azokét, akik a diktatúra ellen - sokszor nyugati biztatásra küzdöttek.) A hitelezőkkel szembehelyezkedni nem a legbölcsebb dolog, már csak azért sem, mert a hitel felvétele nem kötelező. A hitelfelvevő azonban roppant felelősséggel tartozik, hiszen a felvett összeget úgy kell felhasználnia, hogy az annyi nyereséget képezzen, hogy gond nélkül vissza lehessen fizetni. Mindez akkor igaz, ha a cél nem a kamatrabszolgaság. A történelem azonban azt igazolja, hogy a hitelfelvétel jelenlegi rendszere csak ezt célozza meg. Az adósságkérdésről, az uzsorakamat-rendszerről, a magánpénz-monopóliumról, már sokat olvashattunk - az elszámoltatásról még semmit. Amint az elején már említettem, újra fekete (János) fellegek gyülekeznek a társadalom önállósági törekvései felett. Nemzeti vagyon már nem létezvén, újabb terhek kiegyenlítésére esélyünk sem lesz. A mi esetünkben az önmagát baloldalinak tituláló, de valójában minden ideológiától mentes, pénz-érdekközösség érdeke teljességgel szemben áll Magyarország érdekével. Ők határok, országok, nemzetek és főleg törvények fellett állva, egy közös érdek köré csoportosulnak. Ezt pedig a mindenki felett való gátlástalan uralkodni vágyás motiválja. Számtalan módja, pénzügyi technikája van egy ország eladósításának, ehhez pedig értenek. Úgy tűnik, hogy jogunk csak ahhoz van, hogy mindezt utólag tudomásul vehetjük. Tragédia, hogy sem a törvényeink, sem az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a sorsunkat érintő sarkalatos ügyeket ellenőrizhessük, és az érdekeinkkel ellentétes eseményeket és szándékokat megakadályozhassunk. Ha viszont mindehhez nincs jogunk, akkor jogot kell formálni, mert e nélkül a jog nélkül mindent elveszíthetünk. Semmi esetre sem fogadhatjuk el azt az állapotot, hogy ne lehessen lehetőségünk – többek között – pénzügyi sorsunk ellenőrzésére. Az ország további eladósításának eredményeként nem csak a mi életünk forog kockán, hanem a jövő generációk minden tagjának élete, legyen az jobboldali, vagy baloldali, mindörökké fizetni fog. (-PL-)
|