Dr. Torgyán József
elnök köszöntője
 
 
 Tovább »




Kosár tartalma:
Az Ön kosara pillanatnyilag üres.



 
Nem a jobboldali ördögtől való

az a szándék, hogy a segélyeket váltsák fel a természetben nyújtandó szociális támogatások, hanem ez a törekvés az elesetteket felkarolni igyekvő, felelősen gondolkodó és cselekvő személyek részéről arra irányul, hogy a társadalom gondoskodása valóban az önhibájukon kívül rászorulókhoz, és mindenekelőtt a gyermekekhez jusson el. Ez a szándék – ebből következően – nem lehet sem rasszista, sem alkotmányellenes. Ugyanis az alkotmányunk 67. §. (1) bek. a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges gondoskodást a gyermekek alapvető jogaként határozza meg. Ez a jog márpedig nem biztosítható pl. akként (amint az már megtörtént), hogy a gyermekek számára juttatott pénzösszegeket a szülők eligyák, a gyermekeiket pedig halálra éheztessék. Amelyik társadalom az ilyen helyzeteket elnézi, az szembekerül a Magyar Köztársaság Alkotmányával, mivel nem biztosítja a gyermekek alapvető jogainak érvényesülését. A gyermekeiknek juttatott szociális támogatásokat felélő szülőkkel szemben tehát alkotmányos kötelességünk a gyermekek érdekében történő fellépés.

A felnőtt rászorulók esetében a szociális biztonsághoz való jog már távolról sem olyan abszolút jog, mint a gyermekek esetében. Alkotmányunk 70/E. §. (1) értelmében ugyanis ez a jog „csak”

„öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság
és az
önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség”

esetében illeti meg a rászorulókat. A munkakerülőket, a gyermekeik „ellátmányát” felélő szülőket azonban ez a jog nem illeti meg, mintahogy a megélhetési bűnözőket sem.

A fentiekből fakadóan tehát azok állnak az alkotmányosság talaján, akik a jelenlegi szociális–segélyezési rendszer gyökeres átalakításának szükségességét hangsúlyozzák. Éppen ezért rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a média elhallgatja, hogy én már földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterként nem csak azt kezdeményeztem, hogy hazánk területének egészében minden gyermek kapjon a bölcsődékben és iskolákban reggelenként (a választása szerint) 2 dl tejet vagy kakaót és 1 db péksüteményt, az ebédhez pedig 1 db almát, hanem javasoltam azt is, hogy az amerikai szociális ellátórendszerhez közelálló természetbeni juttatásokat előtérbe helyező segélyezési rendszerre térjünk át. Az USA–ban ugyanis már évtizedek óta (a legjobb emlékezetem szerint) olyan szociális hálót működtetnek, ahol a segélyek 2/3–át élelmiszerben lehet csak felvenni és mindössze 1/3–át kapják meg készpénzben. Ennek a megoldásnak az USA–ban a teljes garanciális rendszerét kidolgozták. A működtetés élén az én miniszterségem idejében egy fekete bőrű államtitkár asszony állt, akitől hivatalosan is megkértem és meg is kaptam e jól működő szociális segélyrendszer leírását.

Sajnálatos, hogy a távozásom után ezt a kezdeményezésemet éppúgy megtorpedózták, mint számos más olyat is, amelyek megvalósítása jelentősen javított volna szeretett hazám sorsán.

 

Budapest, 2009. október 30.

Dr. Torgyán József