közeledtével mind több elemzés lát napvilágot arról, hogy mi várható e választásokon való részvételt illetően. Noha mi ennek elemzésénél lényegesen fontosabbnak tartjuk az EU egészének működését megvitatni, (erre a következő számainkban sort is fogunk keríteni), most mégis bekapcsolódunk a már megindult folyamatba, Simon János politológus–szociológus elemzésére adott válasz ürügyén, hogy a későbbiekben eljuthassunk a lényeghez, az EU és parlamentje működésének értékeléséhez.

Egyetértünk a várható alacsony szavazói részvétel prognosztizálásával, melynek okaként csak részben fogadjuk el azt az érvet, miszerint az alacsony szavazói részvétel csupán annak volna betudható, hogy Magyarországon kiábrándultak az országgyűlésből, a politikusokból és a politikai pártokból is. Noha ez a megállapítás igaz, az EU választásokat illetően első helyre mégiscsak az EU–ból és intézményei működéséből való kiábrándultságot kell tennünk. Megítélésünk szerint ma Magyarország lakosságának döntő többsége – köztük magam is – úgy gondolja, hogy az EU–hoz történt csatlakozásunknak hazánk eddig a kárvallottja volt. Ezért a magyar nép az EU és intézményei (köztük az Európai Parlament) működésének elégtelensége miatti tiltakozását a szavazástól való távolmaradásával fogja kifejezni, mintahogy igaz ez a hazánk sorsa iránt felelősséget érző politikai pártokra is, mert előbb a saját sorainkat kell rendeznünk és a képviselendő álláspontunkat kialakítanunk, hogy az érdekeinket hatékonyan képviselhessük. Jelenleg csak mások szekerét toljuk az EU–ban.

Egyetértünk az elemző politológus–szociológus véleményével abban is, hogy mind a jobb–, mind pedig a baloldalon sokan vannak, akik az új erőt keresik, melyet a nemzetben gondolkodók választópolgárainak nagy csoportjában lehet fellelni. Helyesnek véljük, hogy az elemző ezen nemzeti gondolkodású erők egyik nagy csoportját a kisgazdapártra váró, mezőgazdaságból élő vidéki társadalomban látja, míg a változást akarók másik nagy csoportját pedig a polgári középosztályban és a fiatalokban ismeri fel.

Noha e megállapítások helyességét megalapozottan vitatni aligha lehetne, azt mégis messzemenően elégtelennek ítéljük. Részben azért, mert a politológusi bátorság még most sem terjed addig, hogy az új rendszerváltást akarók teljes körét felsorolja, másrészt rámutasson arra, hogy a jelenlegi hatalmi elit egésze (tehát az ú.n. jobb– és baloldal egyaránt) a nemzetközi pénzügyi és média birodalmak, valamint egyéb nemzetközi hatalmi tényezők döntő részének segítségével azért került hatalomra, hogy mindegy legyen, hogy a jobboldal győz–e vagy a bal, mert mindkét esetben a liberalizmus fog kormányozni.

A helyzet tehát sokkal súlyosabb az elemző által vázoltnál, mert a jelenlegi magyar hatalmi viszonyokból a valóságos nemzeti erők teljes kirekesztésre kerültek. Ez pedig a többség jogfosztottságát jelenti. Tehát demokratikus viszonyok helyett az antidemokratikus viszonyok létét. A többséget nem csak a magyar közéletből, hanem a médiából és a megélhetést biztosító munkahelyekről is száműzték. Ma egy valóban nemzeti gondolkodású személy éppúgy nem juthat megszólaláshoz az ú.n. jobboldali, mint a baloldali médiában. Azt a megállapításomat pedig, hogy a nemzeti gondolkodásúakat még a munkahelyeikről is száműzték, bizonyítottnak látom azzal a ténnyel, hogy az én elnökletem alatt keletkezett több mint 100.000 FKGP tagból (tehát a családtagokkal együtt mintegy 400.000 magyar állampolgárból) talán tucatnyian sem maradhattak a helyükön, mert egyrészt baloldali, másrészt jobboldali kezdeményezésre száműzték őket még a munka világából is.

Hasonlóképpen elégtelen képet fest az egyébként az egységes kisgazdapártot a politikai porondról helyesen nélkülöző elemző e párt hiányáról is. Az én elnökletem alatt végig országgyűlési pártként működött kisgazdapártnak ugyanis csak az egyik (bár a legjelentősebb) oldalát jelentette az agráriumból élő vidéki tömegek képviselete. De e párt 1932. október 8–án történt megalakulása után már kb. két héttel később Gaál Gaszton a kisgazda párt a bázisát kiterjesztette a nemzeti középosztályra is. Ettől kezdve e párt ideológiájának elengedhetetlen részévé vált annak felismerése, hogy a kisgazda mozgalom akkor lehet a nemzeti törekvéseink zászlóvivője, ha a „nyakkendős parasztok képviselik a csizmás parasztokat”. A kisgazdapárt lényegétől a nemzeti középosztályt elvonatkoztatni ezért nem lehet.

A kisgazdapárttól a fiatalok („Független Ifjúság”) éppúgy elválaszthatatlanok, mint a nők, („Független Női Szövetség”) is. Miután pedig már hosszú ideje tartó folyamat az, hogy az ellehetetlenült falusi gazdaságok gazdái a városokba kényszerülve a munkásság részévé válnak, a kisgazdapárt bázisa nem nélkülözte és a jövőben sem nélkülözheti a munkás tömegeket sem.

Állítom, hogy a kisgazdapártnak a két világháború közötti időszakban, valamint az 1945–ben elért sikerei után 1990–ben, majd 1998–ban is komoly esélye volt a választások megnyerésére. Ettől végül is a neo–ulraliberális erők tisztességtelen mahinációi fosztottak meg minket. Ennek betetőzéseként 2002–ben úgy fosztották meg e történelmi pártot az elnökétől, hogy még meg sem hívták arra a tanácskozásra, ahol idegen és ellenséges elemek közreműködésével jogosulatlanul megfosztották az elnöki tisztségétől. Ennek következtében a kisgazdapártnak 2002. májusa óta nem e párt tagjai, hanem a bíróságok „adnak” elnököket. Ekként a világ összes jogállama közül a Magyar Köztársasában állt elő egy olyan helyzet, hogy az ország legpatinásabb történelmi pártjának elnökét nem választják, hanem a bíróságok nevezik ki. Ezt a nemzeti erőt, melynek eszmeisége 1932 októbere óta a „Mindent a Nemzetért” és „Mindent a Mezőgazdaságért” nem lehet rétegpárttá silányítani, még akkor sem, ha a neo–ultraliberális erők legszívesebben még országgyűlésen kívüli pártként sem engednék meg létezni.

Ezért, ha valóban igény van Magyarországon az új rendszerváltásra, akkor a történelmi Független Kisgazdapártot fel kell támasztani, mert a jelenlegi elfogadhatatlan népnyúzó társadalmi berendezkedést gyökeresen megváltoztatni akaró nemzeti erők vezető ereje nem lehet más mint, a mai társadalmunk egyetlen megkérdőjelezhetetlenül nemzeti ereje, az egységes történelmi kisgazdapárt. Ennek az elvárásnak kíván megfelelni a Torgyán–Kisgazda–Koalíció, melynek álláspontja az európai parlamenti választások kérdésében az, hogy előbb tegyük Magyarországot a magyarok országává, mert érdekeinket a világban csak ezután tudjuk megvédeni.

2009. hajnalán