Dr. Torgyán József
elnök köszöntője
 
 
 Tovább »




Kosár tartalma:
Az Ön kosara pillanatnyilag üres.



 
TRIANON

nemzetközi jogba és az emberiesség legelemibb szabályaiba is ütköző 1920. VI. 4–i döntései minden tisztességes és az alapvető emberi jogokban és szabadságokban hívő embert sértenek. Ennek néhány, (de távolról sem teljes) okát abban látjuk, hogy:

1.)     A nemzetközi jog által akkor irányadónak tekintett Népszövetség Alapszabálya kimondta, hogy egy országtól területet elvenni és azt más országhoz csatolni csak az ott élők népszavazásának döntésével lehet Tőlünk mégis népszavazás nélkül elvették területeink 2/3–át és lakosságunk több mint felét, megfosztva ezzel a magyarok millióit állampolgárságuktól, földönfutóvá és nincstelen–hontalan menekültekké tévén őket.

2.)     A mesterségesen kialakított határokkal a magyar családok tömegeit szakították el egymástól, nem egyszer úgy, hogy a családi ingatlan egyik fele maradt csak Magyarországon, a másik része pedig más ország részévé vált. A jogfosztott magyarok javait bárki elvehette, otthonából elűzhette, vagy akár meg is gyilkolhatta. Trianon így a magyar nép kiirtásának, erőszakos asszimilációjának és jogfosztásának eszközévé vált.

3.)     Magyarország a nemzetközi hatalmak akaratából sodródott az I. Világháborúba, ezért bűnbakká tenni nem lehet.

 

A nagyhatalmak jogba és humánumba ütköző döntéseit jól minősíti, hogy még olyan országnak is juttatott a területeinkből, mely ilyen igényt elő sem terjesztett velünk szemben.

 

Európa és Világ: az Önök lelkiismeretére hagyatkozunk!

 

2009. június 4.

                                                                        Torgyán–Kisgazda–Koalíció