|
ügye ismét tragikus fordulatot vett, amikor a Fidesz–KDNP visszavonta az erre vonatkozó országgyűlési indítványát. Igaz, ez az SzDSz–MSZP magyarellenes blokkjának felróható okból következett be, azonban a trianoni (majd párizsi) békediktátumokkal a magyar állampolgárságuktól – az akkori nemzetközi jogba ütköző módon – megfosztott magyar millióknak ez nem jelenthet vigaszt. Mert ők csak azt látják, hogy az ügyük (a valamennyiünkre tragikus és szégyenteljes) december 5–i döntésünket követően – ismét nem volt elég fontos a számunkra. Pedig magyar–magyar között nem lehet „én ügyem–te ügyed” szindróma, mert valamennyi magyar ügy az összmagyarság közös ügye. Ugyan nincs kétségem aziránt, hogy a 2010–ben megválasztandó Országgyűlés első feladatai között lesz az ú.n. kettős állampolgárság megadása, mégsem mehetünk el szó nélkül a közelmúlt arcpirító közömbössége mellett. A Népszabadság a „Két referendum között?” című cikkében egyenesen abból indult ki, hogy „az idő nem sürget” holott (szerintem) már messze túl vagyunk a tizenkettedik órán is, amint azt a magyarság végveszélyét előrevetítő szlovák nyelvtörvény is tanúsítja. Ezért most, 2009. december 5–én a magyarság arculcsapásának évfordulóján – legalább az összmagyarság ügye melletti nyílt kiállásunkkal – helyre kell állítani a magyar nemzet (legalább virtuális) egységét. A területeink több mint 2/3–át és a lakosságunk több mint felét a trianoni diktátummal az akkor hatályos nemzetközi jogba ütköző módon vették el tőlünk (a Népszövetség alapokmánya szerint ugyanis területet vagy lakosságot egy országtól elvenni és más országhoz csatolni csak népszavazás folyamányaként lehetett), mégis sok millió magyar állampolgárt egy tollvonással fosztották meg az állampolgárságuktól. Most közeledvén ennek 90. évfordulójához, ugyancsak egy tollvonással kell visszaadnunk magyar testvéreinknek az állampolgárságukat. A 90 év megaláztatásait már nem törölhetjük el, mintahogy nem adhatjuk vissza a magyarellenes pogromokban meggyilkoltak életét sem. Nem adhatjuk vissza az ezer év alatt szorgos munkával létrehozott, majd egy tollvonással elvett vagyonukat sem és nem hozhatjuk helyre azt a gyalázatot sem, hogy a 90 év alatt több millió magyarnak kellett a vagyonát hátrahagyva elmenekülnie a szülőföldjéről, hogy legalább a puszta életüket mentsék. Már nem lehet meg nem történtté tenni a magyarság ellen elkövetett népirtást, népünk és javai megcsonkítását. Most már csak egyet tehetünk. Adjuk vissza a népünknek azt, amit senki sem vehet el jogszerűen, a magyarságukat. Hogy legalább magyarként halhassanak meg az egykoron édes magyar földön, melyért az őseink a vérüket áldozták, de azt a trianoni nemzetveszejtők idegeneknek adták, ahol csak megtűrt kisebbség lehet az államalkotó magyar. Szégyen és gyalázat ezért az, hogy közel 90 év alatt sem tudtunk (vagy mertünk) kiállni a véreinkért. Tovább azonban nem késlekedhetünk. És ha most, – legkésőbb 2009. XII. 5–én – az MSZP és valamennyi országgyűlési képviselő nem alkot törvényt arról, hogy az állampolgárságuktól jogtalanul, egy tollvonással megfosztott magyaroknak, ugyancsak egy tollvonással visszaadja az állampolgárságukat, akkor azzal nyíltan szembehelyezkednek a Magyar Köztársaság Alkotmányával. Az ugyanis kimondja, hogy „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását”. Ezen alkotmányos kötelezettségünknek a legkézenfekvőbb módon akként tehetünk eleget, ha megadjuk részükre a magyarságukból fakadó magyar állampolgárságot. És ha a Népszabadság munkatársa ehhez nem tartaná elegendőnek azt, hogy a magyar állampolgárokat nemzetközi jogellenesen fosztották meg a magyar állampolgárságuktól, akkor tekintsen ki a nagyvilágra és merítsen annak jogából. Én magam a világ más országainak gyakorlatából az izraeli példára hivatkozom, amely állampolgáraként védi a világban szerteszóródott zsidó népet, melynek minden tagját megilleti Izraelbe a hazatérés joga akként, hogy a világ bármely részén élő zsidó úgy mehet haza az őseik által megálmodott hazába, hogy más országoknak még csak ki sem adják őket. Ezért tanuljunk tőlük és minősítsük hazaárulásnak az olyan eljárást, amely néhány nap alatt állampolgárságot biztosít annak, aki Sukorón játékbarlang világot akar építeni, míg a sokat szenvedett magyarnak még 90 év alatt sem akarja rendezni az állampolgárságát. Ezért alkotta meg a vezetésem alatt álló Torgyán–Kisgazda–Koalíció az „Ősiségi” és a „90 éves törvényt”, hogy védje a magyarokat az idegen szívűekkel szemben, hogy a magyar magyar lehessen Magyarországon és a világban bárhol, ahová rossz vagy jó sorsa vezérelte. Ha az Országgyűlés nem tenne eleget 2009. december 5–én a magyarságából fakadó kötelezettségének, akkor a Torgyán–Kisgazda–Koalíció nem csak pótolni fogja ezt a mulasztást az országgyűlésbe kerülvén, hanem kezdeményezni fogja a hazaárulók felelősségre vonását is. Budapest, 2009. november 7. Dr. Torgyán József
mint a
Torgyán–Kisgazda–Koalíció
elnöke |
|
|
Nem a jobboldali ördögtől való |
|
az a szándék, hogy a segélyeket váltsák fel a természetben nyújtandó szociális támogatások, hanem ez a törekvés az elesetteket felkarolni igyekvő, felelősen gondolkodó és cselekvő személyek részéről arra irányul, hogy a társadalom gondoskodása valóban az önhibájukon kívül rászorulókhoz, és mindenekelőtt a gyermekekhez jusson el. Ez a szándék – ebből következően – nem lehet sem rasszista, sem alkotmányellenes. Ugyanis az alkotmányunk 67. §. (1) bek. a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges gondoskodást a gyermekek alapvető jogaként határozza meg. Ez a jog márpedig nem biztosítható pl. akként (amint az már megtörtént), hogy a gyermekek számára juttatott pénzösszegeket a szülők eligyák, a gyermekeiket pedig halálra éheztessék. Amelyik társadalom az ilyen helyzeteket elnézi, az szembekerül a Magyar Köztársaság Alkotmányával, mivel nem biztosítja a gyermekek alapvető jogainak érvényesülését. A gyermekeiknek juttatott szociális támogatásokat felélő szülőkkel szemben tehát alkotmányos kötelességünk a gyermekek érdekében történő fellépés. A felnőtt rászorulók esetében a szociális biztonsághoz való jog már távolról sem olyan abszolút jog, mint a gyermekek esetében. Alkotmányunk 70/E. §. (1) értelmében ugyanis ez a jog „csak” „öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság
és az
önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség” esetében illeti meg a rászorulókat. A munkakerülőket, a gyermekeik „ellátmányát” felélő szülőket azonban ez a jog nem illeti meg, mintahogy a megélhetési bűnözőket sem. A fentiekből fakadóan tehát azok állnak az alkotmányosság talaján, akik a jelenlegi szociális–segélyezési rendszer gyökeres átalakításának szükségességét hangsúlyozzák. Éppen ezért rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a média elhallgatja, hogy én már földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterként nem csak azt kezdeményeztem, hogy hazánk területének egészében minden gyermek kapjon a bölcsődékben és iskolákban reggelenként (a választása szerint) 2 dl tejet vagy kakaót és 1 db péksüteményt, az ebédhez pedig 1 db almát, hanem javasoltam azt is, hogy az amerikai szociális ellátórendszerhez közelálló természetbeni juttatásokat előtérbe helyező segélyezési rendszerre térjünk át. Az USA–ban ugyanis már évtizedek óta (a legjobb emlékezetem szerint) olyan szociális hálót működtetnek, ahol a segélyek 2/3–át élelmiszerben lehet csak felvenni és mindössze 1/3–át kapják meg készpénzben. Ennek a megoldásnak az USA–ban a teljes garanciális rendszerét kidolgozták. A működtetés élén az én miniszterségem idejében egy fekete bőrű államtitkár asszony állt, akitől hivatalosan is megkértem és meg is kaptam e jól működő szociális segélyrendszer leírását. Sajnálatos, hogy a távozásom után ezt a kezdeményezésemet éppúgy megtorpedózták, mint számos más olyat is, amelyek megvalósítása jelentősen javított volna szeretett hazám sorsán. Budapest, 2009. október 30. Dr. Torgyán József |
|
az, amit megengedett magának az a magyarországi multinacionális cég elnöke, akit a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Állandó Bizottsága idézett be – két alkalommal is –, hogy meghallgathassa, megfelelnek–e a valóságnak azok a hírek, miszerint tömeges elbocsátásokra készül. Miután az elnök úr az egyik meghívásra sem reagált, és nem ment el az országgyűlési meghallgatására, azt az arcátlan üzenetet küldte a magyar szuverenitást megtestesítő Országgyűlésnek, hogy a meghallgatására szóló meghívó magyarul íródott, ő pedig nem tud magyarul. Noha mi Szent István királyunk óta befogadó nemzet vagyunk, tehát minden külföldit szeretettel fogadunk, megdöbbentőnek tartom, hogy a multinacionális cégek olyan személyeket állítanak a magyarországi vállalkozásaik élére, akik nem tudnak magyarul. Ez nem csak a magyar szellemi elit egészének, hanem e cégek alkalmazottainak semmibevétele, és hazánk lenézése is. De a tárgyalt esetben nem lehet ennek a megállapításnál leragadnunk. Tovább kell mennünk. Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy amikor a magyar ügyfelek által a cége számára milliárdokat jövedelmező multinacionális vállalat elnökeként elvárta, hogy a Magyar Köztársaság biztosítson a cége számára olyan előnyöket, amelyekről a magyar vállalkozók nem is álmodhatnak, akkor miért nem hivatkozott arra, hogy ő nem tud magyarul, ezért nem fogadhatja el a felkínált előnyöket. Gondolom, hogy akkor sem hivatkozik erre, amikor a magyarok által eszközölt befizetések döntő többségét a külföldi bankszámlájára átutalja. Jó lenne megtudnunk, hogy ha az amerikai szenátus idézné be az érintett urat, akkor elutasítaná–e azt éppoly pökhendiséggel, mint tette azt a Magyar Köztársaság Országgyűlésével. Vagy visszautasítaná–e a franciákat, netán a németeket azzal, hogy nem tud se franciául, se németül. Velünk azonban packázott. Nemcsak fittyet hányt a magyar szuverenitásra, hanem arcpirító módon kezelte le a magyar államiságot képviselő Országgyűlést. Ha ezt megtorlatlanul hagyjuk, önmagunkat is megalázzuk. Mit kellene akkor tennünk? Ha volna a magyar érdekeket maradéktalanul képviselő Országgyűlés és kormány, akkor haladéktalanul ki kellene utasítani hazánkból a legfőbb államhatalmi szervet megalázó személyt, hogy megértse ő is és a magyar nép munkájának minden haszonélvezője, hogy ha a mi zsebünkben akar kotorászni, akkor a mi jogrendünket is tisztelnie kell. Aki azt hiszi, hogy büntetlenül megalázhatja a Magyar Köztársaság Országgyűlését, a népfelség elvét a képviseleti demokráciában, a legfőbb államhatalmat megtestesítő szervet, az nem csak nem lehet előnyöket élvező vezető Magyarországon, hanem helye sem lehet közöttünk.
De bocsánat! Az illető csak az előnyök élvezésénél fogadja el a magyar nyelvet, a kötelezettségei kapcsán azonban már nem. Ilyenkor nem tud magyarul és tolmácsa sincsen. Ezért akként közlöm vele, hogy ő is megértse, latinul. Vegye tudomásul, ő a mi szemünkben „persona non grata”. Ez pedig magyarul azt jelenti, hogy „nem kívánatos személy”. Ezért távozzon hazánkból, mert azt talán megérti a magyar nyelv ismerete nélkül is, hogy a gyarmatosítók nyelvezetét használó pökhendi külföldiekre a Magyar Köztársaságnak nincsen szüksége. Ezért menjen oda, ahol ezt a viselkedést még elfogadják. De remélem, nem sokáig. Budapest, 2009. október 12. Dr. Torgyán József
mint a
Torgyán–Kisgazda–Koalíció
elnöke |
Azért nem egyszerűen csapda, mert már 2001. májusában megjelentettem a Kis Újságban a „Liberális Csabda” című cikkemet, amelyben évekkel előre prognosztizáltam, hogy miként fogják az SzDSz–ben Kuncze Gábort visszavonni, hogy a helyébe felépíthessék Fodor Gábort, akivel viszont szerették volna elérni, hogy az SzDSz és a Fidesz ismét összeboruljon. Csakhogy ma már nincs se Fodor Gábor, se SzDSz, ezért új praktikára van szüksége e nemzetrontó erőnek ahhoz, hogy változatlanul hatalomban maradhasson és a kezében tarthassa a vissza nem térítendő állami– és EU támogatások ügyét, valamint továbbra is teletömhesse irdatlan hasát a magyar nép munkájának gyümölcsével. Ahhoz azonban, hogy az SZDSZ–es erők irányítsák továbbra is a magyarországi eseményeket, olyan módon kell becsapniuk a társadalmat, hogy az ne vegye észre azt. Ugyanis ma már nincs az a pénz és média, amivel ezt a nép által gyűlölt pártot be lehetne vinni az Országgyűlésbe. Ezért a választópolgárok becsapásának teljesen új módszerét kellett kitalálniuk, hogy ismét országgyűlési párt lehessenek.
Persze a tisztelt olvasóim joggal észrevételezhetnék, hogy miért lenne szüksége az SzDSz–nek új erőre ahhoz, hogy az akaratát rákényszeríthesse a társadalomra, hiszen a képviselői (több pártban is), ott ülnek a Magyar Köztársaság Országgyűlésében. Noha jómagam aligha tudnék e józan érvekkel vitába szállni, mégis úgy gondolom, hogy az SzDSz országgyűlési párt nélkül nem tudná kellő hatékonysággal irányítani a nemzetrabló folyamatokat. Ezért az SzDSz–nek országgyűlési pártra van szüksége. Mégpedig olyanra, amely SzDSz–es ugyan, de a nevéből az mégse legyen megállapítható. Aligha kell bizonygatnom, hogy egy ilyen megoldást találni nehéz, de a világot eluraló neo–ultraliberális blokk megoldotta ezt a kérdést.
Betelepítette az MDF–be Bokros Lajost, aki már csak a nevében létező ezen politikai párt liberálisaival, élükön Dávid Ibolyával elfoglalta e jobb sorsra érdemes pártot. Nagy valószínűséggel az MDF képviselőjelöltjei között bújtatva ott lesznek az LMP személyiségei (tehát a tűzön, vízen át SZDSZ veteránjai) is. Ekként az SzDSz a 2010. áprilisában esedékes általános országgyűlési képviselő–választáson már mint MDF fog színre lépni. És senkinek ne legyen kétsége, ezért leírom, hogy be is fog kerülni a Házba. A Hit Gyülekezete fogja gyűjteni a kopogtatócédulákat, és az MDF még létező, de megtéveszthető maradványa, valamint az SzDSz–es tábor ortodox része, továbbá a melegek és deviánsok rájuk fognak szavazni. A jobb– és baloldal médiája pedig mindent el fog követni azért, hogy e neo-ultraliberális erő megkerülhetetlenül ott legyen a Házban. A liberálisok (pontosabban: a neo-ultraliberálisok) tehát már mint „nyugodt erő” fog megjelenni a politikai palettán.
Ne higgyék tehát, hogy az SzDSz–től meg tudnak szabadulni akként, hogy nem szavaznak rá. Mert az SzDSz más néven, mégpedig az MDF nevén fog indulni az országgyűlési mandátumokért. Ezért ha nem akarják e nemzetrontó erőt az Országgyűlésben pártként látni, úgy végleg nyugdíjba kell küldeniük nem csak a dicstelen SzDSz–t, hanem a kiérdemesült veterán–kaméleonokat, az MDF–et is. E párt törekvéseit ugyanis már vitathatatlanul a világ neo–ultraliberális erői, tehát a világ pénzügyeinek irányítói határozzák meg.
Lényege: az a „demokrácia”, ahol az SzDSz bankárainak 4 millió forint a nyugdíja, míg a magyar parasztnak bőven elegendő a 20.000.- forint, néhány száz forinttal megtoldva. Akinek pedig ez nem tetszik, az szélsőséges, fasiszta, rasszista, demokrácia– és EU–ellenes.
A fentiek nem vizionált képek, hanem a magyar tény. Ennek megváltoztatása csak a valóságos nemzeti erők összefogásával lehetséges. Ezért lépjünk közösen, mert egységben az erő. A kiút tehát nem liberális, nem szadeszos–fideszes, hanem magyar–magyar összefogás.
2009. Szent István napján
Dr. Torgyán József
mint a
Torgyán–Kisgazda–Koalíció
elnöke |
netovábbja az, amit a magyar diplomácia produkált a magyarellenes szlovák provokációk ügyében. Noha már hazánkban és azon túl is széles körben felismerték, hogy a szlovákiai magyarság magára hagyása milyen következményekkel járhat az egész magyarságra nézve, a mi országunk vezetői, diplomatái, tenni képes helyzetben lévő személyiségei a mai napig csak addig jutottak, hogy a Külügyminisztérium bekérette a szlovák nagykövetet, magyarázatot követelvén Dr. Sólyom László köztársasági elnök úr persona non grata (nem kívánatos személy) nyilvánításának ügyében.
A nemzeti büszkeségünk sárba tiprása, az egész világ előtti megaláztatásunk, megítélésem szerinti természetes folyománya annak, hogy a Magyar Köztársaság vezetői nem léptek fel kellő eréllyel akkor, amikor az őrjöngő szlovák sovinizmus által gerjesztett magyarellenes pogromok kapcsán ezt meg kellett volna tenniük. Már Maria Hedvig megveretése során, majd a Dunaszerdahelyen történt magyarellenes rendőrattak megtörténhetősége alkalmával is a magyar diplomáciának messze túl kellett volna lépnie a magyarázat kérésen. Amikor pedig bekövetkezett a világban élő összes magyar arculcsapása, a magyar nyelv használatát tiltó szlovák nyelvtörvény parlamenti elfogadása, akkor már nem lehetett volna semmilyen illúziója egyetlen magyar vezetőnek sem. Itt és ekkor már lépni kellett volna, nem pedig magyarázatot követelni.
Ugyanis Európa közepén már közel 90 év óta folyó, a magyarság asszimilálódását célul tűző, és e több ezer éves népnek teljes megsemmisítésén munkálkodó erők álságos magyarázkodásainak bedőlni e szinten semmiképpen sem lehetett volna, hanem:
nyomban fel kellett volna függesztenünk a Szlovák Köztársasággal fenntartott diplomáciai kapcsolatunkat, amíg a békés együttélésünket meghiusító, a magyar nyelv használatát tiltó törvényt vissza nem vonták volna;
az Európai Unió elnökével pedig hivatalosan közölnünk kellett volna, ha az EU–tól nem kapjuk meg a kellő segítséget a magyarság megvédéséhez, akkor kénytelenek leszünk népszavazást kezdeményezni annak eldöntése érdekében, hogy tagja maradjunk–e egy olyan nemzetközi szervezetnek, amely a magyarság ilyen súlyos diszkriminációjához (a hallgatásával) hozzájárul.
Igaz, ezek nem szokványos lépések lettek volna, de alkalmat nyújtottak volna a magyarságnak arra, hogy felhívja a világ demokratikusan gondolkodó személyiségének a figyelmét arra, hogy Trianon óta a magyarság tudatos eltüntetése folyik a térségünkben.
De a mi diplomatáink csak magyarázatot kérnek a megmagyarázhatatlanra, miközben a külügyminiszter ártó módon a köztársasági elnökre mutogat, megfeledkezvén saját dilettantizmusáról és a kezdeményezés szlovák részre történő átadásáról. Amikor e keserű tényre rámutatok, nem mulaszthatom el, hogy emlékeztessem a tisztelt Olvasóimat arra, hogy mennyivel bölcsebb volt a honfoglaláskori Kurszán Kende a mai vezetőinknél, amikor fehér lovat adott Szvatopluknak a földért, nyerget a vízért és aranyos féket (kantárt) a fűért. A magyar külügy irányítói azonban elfeledkeztek a magyar módiról, mert Pató Pál kései utódai magyarázatra tartanak igényt ott, ahol már rég cselekedniük kellett volna.
Budapest, 2009. augusztus 25.
Dr. Torgyán József
|
|
Döbbenetesnek tartom, hogy a Gárda méltóságot hirdető fekete–fehér öltözékének viselését bűncselekménynek minősítették. Azonban amikor ez ellen felemelem a szavamat, nem hagyhatom szó nélkül azt a szándékot sem, mely a Gárda egyenruháját magyar országgyűlési, netán európai parlamenti viseletté kívánja tenni. Álláspontom szerint ez egy elhamarkodott, nekünk a világban számos gondot eredményező döntés lenne.
Emlékezzünk az 1998. május 2–án megalakult első szabadon választott országgyűlésre, ahol döbbentet keltettek a szakállas, fülbevalós, elhanyagolt külsejű, a Ház méltóságát sértő megjelenésű fideszesek. Időközben meg is kellett tagadniuk akkori önmagukat, és ma már komolyságot és felelősségérzetet sugalló öltözékben jelennek meg (már amikor nem vonulnak ki) az Országházban.
Noha a Gárda egyenruhájának viselete szerintem nem tiltható meg, az még sem való az Országgyűlésbe. Az nyomban olyan vihart váltana ki a Házban, melyet most jó lenne elkerülni. Hazánkban olyan nagy a baj és az annyira kiterjedt az életünk minden területére, hogy egy percet sem várhatunk azok orvoslásával. Ezért a Magyar Köztársaság Országgyűlésének mielőbb meg kellene alkotnia a nemzetmentő törvényeket, amely a nézetek egyeztetését, felelősségtudatot és komolyságot igényel, nem pedig, egymásnak feszülést és az öltözékek feletti időpazarló vitákat. Ha süllyed a hajónk, akkor ne azon vitázzunk, hogy milyen öltözetben mentsük meg azt, hanem tegyük a dolgunkat. Ugyanakkor az országgyűlésen történő megjelenés etikáját illetően rá kell mutatnom arra, hogy a földkerekség egyik legszebb épülete, Magyarország Háza méltóságot, konzervativizmust sugall, ezért viselkedésben és öltözködésben is ennek kell lennie a mércének.
Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy az Országgyűlés az Alkotmány II. fejezet 19. §. (2) b.) rendelkezése értelmében „törvényeket alkot”. Ezért elvárható minden országgyűlési képviselőtől, hogy a törvényeket betartsa. Ezért az Országgyűlés tagja a jogerős ítélettel semmiképpen sem helyezkedhet szembe, még akkor sem, ha annak rendelkező része szemben áll is a józan ész logikájával. Igaz, a jogerős ítélet kézbesítésre még nem került sor és így nem tudható, hogy mely előírásai képezik az ítélet rendelkező részét és melyek vannak annak csak indokolásában (az utóbbi ugyanis soha nem emelkedik jogerőre), mégis meggondolatlan minden olyan kijelentés, mely a jogerős ítélet elleni szembeszegülésre utal. A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel megtámadható és az ítélet a véleménynyilvánítás szabadsága körében is vitatható, de az ítélettel való nyílt szembehelyezkedésre történő felhívás nem támogatható.
Noha a Jobbik európai parlamenti választási sikereit nagyrészt azoknak a kisgazda erőknek köszönheti, akik most a mi indulásunk híján másra nem szavazhattak, magam is úgy gondolom, hogy a többpártiság demokratikus követelményrendszere értelmében a Jobbik ott lesz a következő országgyűlésben, ahol igen sokat tehet hazánkért. De a haza érdekében teendő lépései közé semmiképpen sem sorolhatom azt, hogy a Házban a Gárda egyenruhájában kíván megjelenni.
E ruházatnak a magyar országgyűlésen és az európai parlamenti képviselői fórumon való megjelenítése ugyanis alkalmat nyújthatna a magyarellenes erőknek a trianoni határainkon kívül rekedt magyar testvéreink támadására, ami már eleve meghiusíthatná az európai célkitűzéseink megvalósíthatóságát.
Budapest, 2009. július 15. Dr. Torgyán József |
|
|
Dr. Torgyán József